Vigh Attila: Szerelmes vándor ⋆ Szerelmes versek

Vigh Attila: Szerelmes vándor

Utamat járom, és te messze vagy tőlem,
A szavak elhalnak, mint suttogás a szélben.
Hosszú úton járok, sorsokat hordozok,
Lelkem mélyén súlyos könnyeket morzsolok.
Magas falak emelkednek, magányosan állunk,
Elválasztanak bennünket különböző álmok.
Szükség lenne arra, hogy egymásra találjunk,
Ne egymás első lépéseire várjunk.

Fáradt vagyok, mégis elindulok feléd,
Jöjj, ne hagyjuk elveszni a pillanat örömét!
Éjszakát vált a nap, és újra eljön a fény,
Útra kelhetünk majd sorsunk tengerén.
Lépésről lépésre lassan haladok tovább,
Reményt hordoz a napfény és vele a világ.
Hosszú úton járok, de nem adhatom fel,
Hiába követ a Nap ezernyi nappalt és éjjelt.

Hangos szavak zengnek, mik átütik a falakat,
Ha szemembe nézel, benne megláthatod magadat.
Öleléssel simogat a lágy, esti szellő,
Szívemhez érve ad nekem megnyugvó erőt.
Éjszakák múlnak, de eljön majd a hajnal,
Vágyaink, ha találkoznak, sötét sem marad.
Fáradt vagyok, de van még bennem erő,
Ha velem jössz, együtt minden legyőzhető.