Káldi Zoltán: Tavaszmély

roppan az idő. és midőn
tavaszba hajlanak a bús
kőrisek, midet őrzi meg
a már egészen sötétzöld?

ölel a szellő. szökellő
meztelenséged árnyékát
elkapom és zsebre rakom
egy élénkzöld képeslapon.

hárs- és jegenyeerdőben
nimfák táncolnak kendőtlen.