Aradi Gábor: A semmi királya
Hetedhét országon lovagoltam át érted,
Lovat s mindent hagyva a szerelem mocsarába érkeztem meg.
Mi lehúzta, tépte rólam a fényes ruhám, palástom,
S itt áll előtted meztelen sár-mocskos valóságom.
Nem kérni jöttem, nem elvenni erővel, mit nem lehet,
Csak te nyithatod meg számomra a szívedet.
Nem büszkélkedem, kevélykedek csillogó mással,
Szerényen bebocsátást kérek szíved házába lelkem lámpásával.
Új dalba nem kezdek valód és lelked kedves szépségéről,
Mert dallam s rímpár soha nem érhet fel ezekkel végül.
Nem érdekel az odakint tomboló fagy vagy nyári hőség fénye,
Hisz érzem, bármit kipihenek karjaid nyugtató templomába érve.
Tudom, nagyon erős az üzenet, mivel mindenen át jöttem,
De hidd el, kérlek, az út közben kívül és belül teljesen átöltöztem.
Míg ideértem, ételem volt az út menti bokor kósza bogyója,
S kegyetlen szomjam oltotta a nagyvilág utam keresztező összes folyója.
Bármi legyen válaszod, tudd, azzal lelkemben békével élek,
Madár boldogan szárnyaló, vagy mint a kútba hullott, sanyargó lélek.
Míg elindultam hozzád az útra, te voltál a remény s a fény,
De zarándoklatom minden kínja megtanított, az út a lényeg, nem a cél.
Hát fogom kezed és vezetlek hálóházamba, ha engeded,
S lágyan szeretlek, mint a fagyos fák a tavaszi, első meleg szeleket.
Minden voltam előtted, gőg, pompa, birtokló hatalom,
A semmi királyává lettem, és bármi mindenem érted boldogan feladom.
Aradi Gábor: A semmi királya
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
