Szendreiné Szabó Viktória: Vágy
Megfognám két kezemmel arcodat,
és mélyen belesóhajtanám a hangokat,
talán éreznéd, mennyire akarlak én,
hogy semmi más nem izgat, csak te meg én.
Túl messze kerültél,
már nem érhetlek utol,
de a plátói szerelem érzése örökké csak lohol,
Fut utánad,
mint egy jól megetetett kiskutya,
nem gondol másra soha,
csak hogy újra érhesse a csoda.
Bánom,
hogy nem tettem meg, mit meg kellett volna,
de a tisztesség nálam szent dolog,
hogy vigye el a csuda…
Bárcsak egyszer megtehetném,
mire oly rég vágyom már.
Csak egy kicsit közelebb érezhetnélek magamhoz végre már.
Plátói szerelem, ez maradtál nekem,
de míg élek, nem felejtem el az érzést,
csak fogom a fejem.
Szendreiné Szabó Viktória: Vágy
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
