Kiss László: Amikor hiányzol
Előfordul, hogy csak fekszem az ágyon,
S hallgatom, ahogy az esőtől kopog az eresz,
Közben figyelem a pókot a szemem sarkából,
Ahogy a szobám egyik sarkában épp szőni kezd.
Fejem a párnámon, csak egy gyertya pislákol,
S a kopott falakra árnyékot vet,
Várom, hogy jöjjön végre az álom,
Már egyre jobban ragad le a szem.
De erőt veszek magamon és még felállok,
S lassú léptekkel az ablakhoz megyek,
Elhúzom a függönyt, kinézek és látom,
Ahogy az esőcseppeket világítják a kandeláberek.
Odakinn a levegő egyre jobban hűl le,
De benn szobámban a kályha meleg,
És amint ott állok, csendesen nézem,
Ahogy bepárásodik az ablaküveg.
Közben pedig arra gondolok szomorúan, némán,
Hogy hol vagy most, s én miért nem lehetek ott Teveled,
Ujjam hegyével a párás üveghez érek,
S gyöngybetűkkel felírom rá szép nevedet.
2024. február 27.
Kiss László: Amikor hiányzol
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK