Varga István: Napsugár
Szép vagy s oly fiatal, vágyakozva nézlek,
mily jó volna, ha egyszer ölelhetnélek,
múzsám is lehetnél, új színeket hoznál,
én ott ólálkodnék mindig ablakodnál.
Már most más az ősz, mint valamikor régen,
mikor vadgesztenyék álltak az útszélen,
tüskés burkuk akkor hasadozni kezdett,
majd terméséből olykor fejünkre ejtett.
Kéz kézben sétáltunk zörgő levelek közt,
így szerettük akkor egymást, a színes őszt,
visszatérek a mába, hol múzsát kergetek,
engedjél be, ha netán nálad csengetek.
Elfogytak a témák, új színekre vágyom,
smaragdzöld levelek fehér kérgű fákon
hintáznak a szélben, hetedhét határon,
heverészhetek erdei selyemfű ágyon.
Ott a te kis lakod, erdőnek csendjében,
este találkozunk kandalló fényében,
ajkaink majd csóktól forrón remegnek,
tartalmat adunk így az esti csendnek.
Fajdkakas rikkantott, kibomlott a hajnal,
Napsugárnak hódolt minden diadalkacajjal,
harmatcseppen csillogtál, ó, be milyen szép nap,
hát legyen ilyen csodás veled is a holnap.
Varga István: Napsugár
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
