Atanaszov Enikő: Nélküled
Kapuzörgés ébreszt
e szűrt fényű hajnalon,
nyújtanám két kezem,
hogy erősen megmarkold.
De üres a lepedő,
még gyűrött utánad,
kezem csak simítja,
csak hűlt helyed találja.
Most nélküled elveszett,
oly egyedül vagyok,
mint erdőben tölgyfa,
mit fűrész otthagyott.
Nélküled, úgy érzem,
életem beborul,
mint mikor csúf felhő
nap elé benyomul.
Nélküled oly nehéz,
csak magamba bújnék,
saját, zord viharomból
soha ki nem jutnék.
Nélküled szép fényem
megfakul, nem ragyog,
hogy keljek fel holnap,
ha szívedben nem vagyok?
Nélküled a levegő
bennem csak megreked,
oly fulladva lélegzem,
meggyötri testemet.
Nélküled élni, mondd,
hogy tudnék, hogy lehet?
Ha szívedet elviszed,
fél szívvel nem lehet.
Maradj velem ezért,
soha el ne engedj,
úgy szeress, hogy újból
szívem egész legyen!
Atanaszov Enikő: Nélküled
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
