Bárd Miklós: Füredi emlék
E forrásnál töltém be a húsz évet,
Akkor itt ujjongott az élet,
A napja perzselt tűzzel, lánggal,
Az éjje megtelt zsongó szerenáddal,
S egy dala volt: “Képeddel alszom el”.
Az ezüst tó, mint szűzi lánykebel,
Úgy pihegett, ha rátűzött a hold.
Már nem emlékszem, hogy ki volt,
De tündérszőke volt a lány,
A sápadt holdfény szikrázott haján,
A hullámok, mik ringva tova vitték –
Füredi emlék.
Most csend van… Csak a Balaton morajlik,
Méláz a kedv, a szó lehalkított itt,
A tekintetünk el-elrévedez.
S e házban, hol fáj minden, ami nesz,
Fehér mezében halkan járva, kelve,
Egy ember hajlik a beteg szivekre,
Hogy távol tartsa tőlük a halált.
Megborzongom… Az est leszállt,
Szívem igyekszik, hogy ritmusra verjen,
Egy asszony képe suhan át a termen,
Utána nézek… Mintha rá ismernék –
Füredi emlék.
1929.
Bárd Miklós: Füredi emlék
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
