Batáry Károly: Elhoztad…
Elhoztad a fényt az életembe,
mely szürke volt, unalmas és poros,
semmitérő volt, bánat fájt benne,
de vártam még valamit, mi jót hoz.
És tényleg, mint szél, elfújt a remény,
vitt hozzád, megragadt a pillanat,
szerény otthon, kezed adod – enyém,
hozzám kötött békés, csendes szavad.
Elvittelek, kellettél – mint ma is,
kezed nem enged, szemed drágakő,
szíved velem dobog, nem vagy hamis,
mellettem ébredsz, te vigasz. A nő.
Jön az alkony, hozzád bújni vágyok,
levetted rólam a rontó átkot.
Batáry Károly: Elhoztad…
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
