Boda János: Mágia
Szemed íriszén született hűséged vagyok,
szavaim szelíd angyalok ajkain nyugvó gondolatok,
melyek nyelvemre csepegnek,
mert oly őrülten és mohón szeretlek,
hogy tán több is ez, mind titokzatos földi talány.
Minden, mit rólad gondolok:
Ima, dal, egy tiltott, szent szöveg,
és még ha nem is mindig érted, de érzed,
hogy ez csak a tiéd, és szíved szirmai majd
napfényként táplálkoznak belőle szürke,
nyirkos reggeleken, mikor a lélek lomha
vándormadarai leszállnak a mindennapok
egykedvű erdejébe.
S mikor újra útra kelnek,
karjaim lopva, hirtelen felemelnek.
Én más világ vagyok, tudod jól,
s e világban hintázhatsz a vágyak
végtelen indáin át tűzléptű érzelmek között,
amiben megolvadnak a lelkek,
melyekben fény és sötét elvegyülve árad.
Így oszlik el a szerelem az egész testben,
ezért mesélek róla egyre szebben!
A tested bölcsője két karom,
vállam óvja keskeny vállad,
de néha én is félek,
hogy itt hagysz majd a nagyvilágnak…
Minden érintés ajándék, és minden egymáson
töltött óra az öröklét egy apró porcelándarabja.
Én úgy bánok veled, mint nemzet a hősével,
egyre mélyebben élsz bennem, s idővel
egy marék porrá őrlődve válunk semmivé,
és a másvilág habjain úszva át
a mennyország kinyitja kapuját.
De itt a földön még külön testben élünk,
egymáshoz érve érezhetjük bűvös teljességünk.
Boda János: Mágia
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
