Bogdán Krisztina: Közel-távol ⋆ Szerelmes versek

Bogdán Krisztina: Közel-távol

A kolesz zaja elmúlt, késő este van.
Nem nyikordul az ajtó, minden hangtalan.
Csak gubbasztok a párkányon, némán, csendesen.
A gondolatok hangosak, de minden nesztelen.

Sírnom kell, de nem engedem, füstös lett a szoba.
A csikkemet` csak ledobom, a helyiségben nincsen hova`.
A hamu csak úgy száll, kialszik, lezuhan…
Próbálok nem pánikolni, jelen van, hamu van.

Mi lesz velem nélküled, mi lesz velünk, veled?
Tudom azt, hogy miért mész el… Jövő kell, mert nincs az neked.
Elszorul a torkom, miért teszed… Megyek veled.
De itt van az én életem, elköszönnék, isten veled.

A hónapok csak elszállnak majd, csak elmúlik valahogy,
A fájdalom tán` csak alábbhagy, egyelőre áthatol.
Itt vagy, még nem mentél el, de eltűntél, búcsúzol.
Életünknek kezdetével szeretsz, de szétzúzol…