Botos M. Máté: Már úgyis tudod
Ha búcsúzunk százszor,
Akkor százszor halok meg.
Mindig csak egy kicsit, amíg lassan elfogyok.
Üresednek a sorok.
Annyiszor írtam már le máshogy ugyanazt,
Hogy szinte már értelme sincs,
És mégis kincs, mert neked mondom.
Rólad.
Miattad.
Itt hagytad a lenyomadot a gondolataim forrásában,
Kicsit bele is folysz mindegyikbe.
Nincsen kényszer.
Ezt talán be sem fejezem, mert te amúgy is
tudod, a végéig általában hogy érek el.
Akkor meg minek mondjam,
Ha mást nem érdekel,
Te meg amúgy is tudod.
Vajon unod?
Mármint a vallomásokat.
Tudom, hogy nem mondom sokat,
De a szavak túl nehezek.
Én még gyenge vagyok.
De már megint túlhúzom,
Lenyúzom az utolsó bőrt is erről,
amit a szakirodalom szerelmes versnek nevez.
Pedig ezek csak cikázó gondolatok,
Általában tőlem,
De mindig Neked.
Botos M. Máté: Már úgyis tudod
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
