Cristal Harper: Te volnál
Nem az számít igazán, hogy ő ki volt a múltban,
Hanem az, hogy eggyé válva, együtt kik lesztek a jövőben.
S nem az számít, hogy hány akadály gördül elétek,
Hanem az, hogy egymással örökre életet cseréltek.
Mert te vagy az oxigén, és én vagyok a levegő,
Te vagy a paplan, s leszek én a lepedő.
Te vagy a gyémánt, és én vagyok a tartó,
Mert te vagy az otthon, és én vagyok az ajtó.
Te lennél a nap, és én volnék a hold,
Te volnál a csend, és én lennék a szó.
Te akarsz lenni a szerelem, és én leszek a fájdalom,
Te leszel a könnycsepp, mi végigfut a vállamon.
Te vagy most a remény, és én vagyok az akarat,
Te leszel az álom, én leszek a madarad.
Te leszel a szárny, és én leszek az angyalod,
Te voltál a cipő, én voltam, ki andalog.
Te akartál lenni az úticél, én pedig az állomás,
Én voltam a jövetel, s te volnál a távozás.
Cristal Harper: Te volnál
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
