Csizovszki István: Lelkemből jött
Lelkemből születtek e sorok.
S írás közben én oly boldog vagyok.
Keresem az igazit, keresek egy társat.
Búskomorság és a magány egy ideig még várhat.
Írtam néhány kedves szavú levelet.
De válaszlevél nem jött, csak fogytak a napok.
Elgondolkodtam és beláttam, tanácstalan vagyok.
De volt, ki visszaírt aranyosan, kedvesen.
Őket tisztelem, becsülöm is rendesen.
Ha már fogy a tollamból a tinta,
Reményeim is eltűnőben lassacskán éppen.
S ha rád is írok, azt nagy tisztelettel teszem.
S hidd el nekem, még nem ment el az eszem.
Levelem ne gyűrd össze, s ne dobd el, arra kérlek.
Szívecskét is adnék néked bátran.
De szívem érzékeny nagyon s nem hibátlan.
Rózsafa is mit ér a szirmai nélkül.
S ha lelked nincs, minek a szív is?
Hol van a szív, hol van az érzelem?
Idegen vagyok, s van bennem félelem.
Testem remeg, lábam fázik.
Nem tudom, a nagy ő hol tanyázik.
Nem látom a jövőt, de tudom a múltat.
Hibáiból tanultam, erényeim megfakultak.
A szerelem ritmusára, mondd, táncolnál-e vélem!
S ha megszólal a zene, felforr az én vérem.
A szerelem madarát nem zárom kalitkába.
Hátha rám talál a boldogság, s nem kereslek én hiába.
Érzed-e, lelkem szüntelenül keres téged?
Érted bejárta nagy mezőket, hegyvidéket.
S bús lovag képét nem öltöm én magamra.
Nincs értelme egyedül bolyongva.
S ha majd szelek szárnyán hallom a te neved,
Tudni fogom akkor, mindig téged kutattalak, kerestelek.
Csizovszki István: Lelkemből jött
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
