Czecze Panka: mostan eljött a közös időnk
mostan gyógyító érintések hatolnak molekuláimba,
lágyan szaporítják szívemet dobbanásra,
nézek felfele. figyelek szemeid szikráira,
jelenséged belevág minden tettembe, szavamba.
megszorítod kezem. kicsavarod belőle más mérgét,
mely csorog a földre, és közösen hátrahagyván
repítjük egymást, kitérünk táncokra hegyek hátán.
tükröződöm, elfoglalom örökre szemed szélét.
mostan ametiszt kristályokból faragtak nekem koronát,
mennyországba merészkedő palotába léphetek be.
bezárhatnánk magunkat egy nyithatatlan széf mélyébe,
hogy csak kettőnk szava, lélegzete jusson a légkörön át.
homlokon csókolsz. átzúg elmémbe egy másik univerzum,
pitypangokon járok, és minden egyes kis virág
egy aranyút, mely minden mocskon áthág.
szerelmed egy színes, elmúlhatatlan monumentum.
mostan szentimentalizmusba fúródnak végtagjaim,
tesznek, amit éreznek, érintenek, amit akarnak.
végigsimítom ujjaimat ajkadon, majd széjjelharaplak,
életre kelnek mélyről szedett fikcióim.
könnyezek, és kezedet tartod. beléd folyik
minden pillanat, mit látnod kellett volna,
feldúl minden, mit mondanom kellett volna.
rád nézek, és bizonytalanság szertefoszlik.
mostan rajtad pihen testem, rád látok,
ismerem minden vonásod, mozzanataid.
öregedj velem, hadd láthassam ráncaid!
jövőben a széf falain kívül semmit sem látok.
szájon csókolsz. pislogásaid etetnek,
amnézia keletkezik bennem a bús múltról.
végtelen listát tartottam a hibáimról,
majd fülembe súgtad: „nagyon szeretlek.
Czecze Panka: mostan eljött a közös időnk
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
