Doryn: Szehivi
Szeretlek.
Lehet, nem mutatom ki eléggé,
Vagy túlságosan is.
Nem érzem úgy, hogy fontos vagyok neked
Annyira, mint régen.
Áruld el, meguntál? Elfáradtál abban,
Ami velem jár? És ne mondd azt kérlek,
Hogyha így lenne, szólnál. És azt se,
Hogy akkor nem mondasz semmit.
Vajon ugyanazok még az álmaink?
Repülünk majd még együtt a szélnek szárnyain?
Vagy csak csendben ülünk egymás mellett,
És lesünk a hideg télbe, mint a fázó madarak?
Hiányzol.
És tudom, egy karnyújtásnyira vagy tőlem,
Mégis olyan messzinek tűnsz…
Ragyogj, csillagom, ragyogj…
Hisz tudom, nem nekem akarsz tündökölni.
Én várok rád, míg fényed meg nem adja magát,
És kezdenél mélységbe zuhanni, én ott leszek,
És bársonyos, selymes paplannal fogom esésed tompítani.
Vigyázok Rád.
Akkor is, ha mindig felfújom a dolgokat, és kiborulok
Azért, mert féltelek… félek, hogy elveszítelek.
Jobban féltem a Te jövőd, mint saját magamat…
Pedig egykor azt mondtad,
Nélkülem nem is létezik az életed… Még létezem,
És addig segítek cipelni a terheket, miket makacsul,
De megpróbálsz egyedül, amíg teheted…
Doryn: Szehivi
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
