Földesi Mihály: Nomádok a Tejúton

Sötét az éj, de én látlak az ágyban…
Gyöngyfényű vágyban ébred a kéj.

Hajnali csendre hangokat festünk…
Ébred a testünk, most érj el, ne félj!

Hűs harmatillat édes tánca a szellő…
Hív az a szeplő, ékes álca a csók.

Halkan – ne halljam – tű hegyén angyal
Szétbomlott hajjal, már nem kell a bók!