Goda István Vince: Elfeledni téged
Nincs gyengébb szív, mint az elárult,
Egyik nap még szép tavasz, másnap estig elárvult.
Fel sem foghatja, talán soha nem is értheti,
Hogy miképp alakult így, magában folyton ezt kérdezi.
Nem lát mást, csak a gyászt, mi az elmúlt éveket siratja,
Hogy inkább ne is tudta volna, azért most mit adna.
Csöndes fájdalom ez, kívülről szinte nem is látszik,
Csak ott csendben benned, lelked összes szirma fázik.
Vajon miért őt szerette, miért tenne érte még most is annyit,
De talán ez a seb lesz végre, mi, ha begyógyul, tanít.
Nem vágyik másra, csak a félelmetes csendre,
De mikor jön az éj, a világból messzi-messze menne.
Nem tehetünk arról, ha őszintén szerettünk valakit,
A szerelem néha vak, néha fáj, nehéz ledönteni a falait.
Eljöhet-e az a nap majd, mikor végre fellélegezhetek?
Hogy magamban végre, fejben nem kérdezgetek?
Ellophatja az idő azt, mit érzünk, tudom, de az emlék az marad,
Az élet, bármennyire, nagyon sebesen is halad.
Lehet, nem látlak már, és nekem nem te vagy a végzet,
De tudom, ahogy te sem, úgy én sem foglak sosem… elfeledni téged.
Goda István Vince: Elfeledni téged
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
