Halász Enikő: Kimondatlan
Ez egy csendes délután,
áradás van,
a semmiben még alszik a tavasz,
fáradt felhők lógnak a fákon,
a víz az úr,
fészkükben fázósan gubbasztanak
a madarak.
Susogva készül a teád.
Halk nesz tölti be a teret,
a kanálról aranylón folyik a méz,
gyöngyfürdőben áznak a gyógyító levelek,
és tenyerembe finoman simul bögréd,
mint nap-sárga, forró ígéret.
Ez egy csendes délután, eső csapdossa az ablakot,
szürkeség hull alattomosan alá,
az este közeleg.
Ólomlábakon jár az idő, a valóság elveszti létét,
csak mi létezünk.
Szuszogásod hallgatom, alszol.
Szép arcodat nézem, vajon miről álmodol
nélkülem bolyongva a térben…
Hozzád lépek, betakarlak,
hisz pőre a nyakad, a hátad,
és a meglebbenő valóságban belém kúszik az illatod.
Milliónyi molekula árad szét ereimben,
részemmé válsz újra és újra.
És én már tudom, vakon is megtalállak
a nagy mindenségben
örökkön-örökké.
Halász Enikő: Kimondatlan
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
