Halász Enikő: Kóbor álom
A Hold leveti éjköpenyét,
lebbenve leolt minden csillagot.
Fényarcát az óceánban mossa,
aludni tér,
néhány fénycsepp még felragyog,
és önálló életre kél a hajnal,
csigátlan házat sodor a víz,
pergő homokban kagylóhéj táncol,
lebbenő szirén a távolba hív.
Vérmező borul a hullámzó vízre,
kételyek közt ébred a Nap,
égbe száll rebbenő szárnyán a sirály,
holnap majd újra láthatlak.
Te ott vagy a messzi, távoli éjben,
hol most nélkülem jön fel a fény,
és itt van bennem mégis a lényed
időtlen-időktől, örökké.
Kóbor álom fut fel a parton,
lábán pár homokszem pihen,
szél viszi hátán hozzád a vágyam,
ölelj magadhoz szelíden!
Halász Enikő: Kóbor álom
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
