Halász Enikő: Selyem
Az ablakon még beköszön a nyár utolsó sugara,
lomhán kúszik végig az asztalon,
körbeölel lassan, míg halkan tovafutva
csókot lehel a bőrömre
és én szemem lehunyva is látom
a napszürte felhők között az arcodat.
Felvillansz az árnyékok körvonalában,
a pergő levelek földre koppanó hangjában,
melyeket sodor a szél,
az alkonyat lágy csillámlásában felsóhajtó fényben,
és tudom, ha majd a halál eljön,
még az Ő nagy csendjében is hallani foglak én.
Selyem vagy, a mindenség fényében az örök szál.
Már nem félek.
Szívem koszorúját fonta belőled az élet,
és Te az idők végezetéig itt élsz bennem, köröttem,
az utolsó fénysugár legutolsó fotonjának rezdüléséig.
Halász Enikő: Selyem
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
