Kovács Letícia Luca: Kisiklott léghajó
Énekelj nekem, míg elalszok,
Míg elnyel engem az édes álom,
Hol felhők fölé érünk ketten
Boldogan, de megrekedten.
Hol kerülgetünk fákat s lombjukat,
Maró, csípő érzés nyomja gyomromat,
Rád nézek, és a fájdalom elillan,
S a léghajónk meginghatatlan.
És a szürkületi ködben,
Ott, a felhők felett,
Ahol a madár is vacog, didereg,
Napfény töri át a gátat veled.
De amikor jön a szél, és minden megrezeg,
Mikor törik, zúzzák, szakítják fátylát lelkemnek,
Egymás karjaiba borulván, lyukakat befoltozván
Szerelmünk hője hajt tovább.
És ahová ember már nem tévedhet,
De mi mégis ott vagyunk,
Ahova a kisiklott léghajó vitt bennünket,
Lelked tükrébe nézek, és megteszem eskümet.
Kovács Letícia Luca: Kisiklott léghajó
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
