Magyar József: Hozzá Halhatatlan szerelem
Te még itt vagy?
A jelenhez vagy bilincselve?
E világhoz tartozol, bár nincs, aki felismerne.
Az irigy évek elmúlását régi szépségeddel kiálltad.
Nincs méltó szó arra, amit érzek irántad.
Éget a napfény, bár az igazság jobban
Emészti lelkemet, neked meg se kottyan.
Akár egy hegyomlás, épp úgy zúdulna,
Kérdések tömkelege füledbe fúródna.
Szemednek kedves-e, amit lát?
Erősen kétlem!
Tán visszasírja régi korok perceit?
Ha igen, ezt megértem.
Szélbe kiáltanám elfeledett neved,
Titokban lehet, te is ugyanezt teszed.
Itt vagyok, létezem.
Bűn elhervadt virágnak földjét vérrel öntözni?
Irgalmas halál fátyla alatt nevetni?
Félek, hogy szeretni téged vétek,
A szerelem oltárán elkárhozni véled.
Vajon mit hoznak az eljövendő korok?
Szemeidből könny helyett vér csorog?
Vedd elő Seherezádé énedet,
S meséld el az egyik előző életed!
Letűnt korok embereinek álmait,
A hozzád hasonlók vágyait!
Magyar József: Hozzá Halhatatlan szerelem
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
