Martinovics János: Magas pulzusszám
Éber álmodóvá tettél,
amióta egy viccemen felnevettél.
Ahogy mélybarna szemeddel
gyermeki zavaromba hoztál,
fogalmad se lehet azóta, milyen káoszt okoztál
bennem. A lelkem izgatottan lökdös,
testem a hormonoktól röpdös,
a pillangó-effektus a gyomor táján,
ahogy kívánom a „szeretlek” szót a száján.
Vagy azt a lágy hajnali hangot,
amivel imából faragva dallamot
engem éber álmodóvá tettél:
Ahogyan Jancsiként nevemen neveztél.
Pedig nem is szeretem, ha így hívnak,
de Tőled még ez is másképpen hat
Rám. Már-már elfogulttá válok veled,
ezért kérlek szépen, hogy el ne feledd:
Van, akit éber álmodóvá tettél…
Anno karjaid koszorújába temettél,
úgy maradtam volna abban az ölelésben,
hogy elfelejtettem volna
az összes félresiklott törekvésem.
Martinovics János: Magas pulzusszám
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
