Mayer László: A kápolna előtt
Az emlékeink képek. Bennünk élnek, s idővel talán megszépülnek.
Most már elmondhatom, hogy mennyire vártalak ott, a padon.
És mesélhetnék róla, hogy minden Nélküled leélt óra… maga volt a pokol.
De várj! Előbb imádkozz a saját istenedhez!
Szóval ott a padon, a kápolna előtt… De régen is volt, nagyon.
Üldögéltem csendben, s vártam, hogy talán egy égi jelre,
(Melyre csak azok várnak, akik hisznek benne) szóval, hogy erre
Te megjelenj az én életemben. Ha jössz, én tudtam, hogy hagyom.
S jöttél. Nem is jöttél, hanem egy varázslat által megjelentél.
Felnéztem, s épp a kápolna ajtaján kilépve előttem elmentél.
Bent leszel, tudtam! Vagy csak éreztem az erdőben sétálva imént, ahogy jöttem?
Előttem a vágy, hogy Veled éljem a jövőmet. A múltamat hagytam csak mögöttem.
Most itt ülünk. Te még mellettem. Az akkor áhított jövőt éljük azóta kettesben.
Az emlékeink szépek. Együtt szőttük őket, s rajtuk néha elmerengesz.
Szerelem, vágy, találkozás, apró, kicsi képek.
A kápolna előtt a padon nosztalgiázol, én hagyom…
De várj! Előbb imádkozz a saját istenedhez!
Mayer László: A kápolna előtt
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
