Péterffy Csaba: Rejtett kincs
Jó reggelt,
szép virágszálam!
Képzeld, ma is rólad álmodtam!
Kerestelek, mint szénakazalban
az elveszett gyűrűt
az éji homályban.
Kerestelek, de sehol
nem voltál.
Nem tudtam azt, hogy
hová is bújtál.
Elrejtett titkom
vagy,
egy elrejtett kincs,
ami van valahol,
de sehol sincs.
Minden virág közt
téged kereslek.
Megfogtál engem,
s nem én téged,
mert a lelkem
a zónádba lépett.
Egyedül voltam,
senki nem védett…
A területedre
merészkedtem,
lecsaptál rám,
a prédád lettem.
Kalitkába zárt
pacsirta vagyok,
szíved zárkájában
telnek a napok.
Nem bánom,
hisz mindent megkapok,
cserében neked
születnek dalok.
Mindent megadok,
amit kérsz tőlem,
sebektől begyógyult
aprócska szívem.
Miben a szeretet
akkora nagy,
nem láttál még
olyan hatalmasat.
„Szeretlek.” Ezt sokszor el-
mondanám,
az elmédet ezzel
lefárasztanám…
Látod, a szemem
alig pattan ki.
Kívánok neked
szépet alkotni,
mert művész vagyok,
a szavakkal festek,
nem tájképeket,
s nem szép testeket,
hanem láthatatlan
érzelmeket.
Az eszközöm
a touchpad vagy a toll,
lángolok, édes, az alkotási
vágytól.
Péterffy Csaba: Rejtett kincs
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
