Petró Árpád: A Híd
Híd leszek, ha megárad a folyó,
leszek páncél, hogy ne érjen golyó,
harmat leszek, hogy szomjadat oltsam,
leszek vidámság, hogy bánatod fojtsam.
Szárnyaimmal feletted angyalod leszek,
szemed íriszébe csillagokat csenek,
hogy felhőtlen mámorban ragyogjanak nekem,
a világ összes kincsét a lábad elé teszem.
Lidércnyomás átka kerülje álmod,
ne kelljen soha a viharban állnod,
vállam lesz párnád gyötrő éjszakákon,
szócsöved leszek, mi átvezet némaságon.
Leszek a patakod, mi csilingelve csobog,
leszek büszke zászló, mely fejed felett lobog,
szerelmünk győzelmét hirdetve fennen,
diadalt aratva a szomorúság ellen.
Hasadó hajnalokon hosszú útra kelek,
bohókás szellőktől gyöngyrímeket veszek,
mik legjobban illenek gyönyörű nevedhez,
csak hozzá érhessek bársonyos kezedhez.
Boldognak láthassam félénk, kis lelked,
nappalon és éjen gyönyörködjek benned,
tengerek sóhaját fonhassam hajadba,
csak szerelmünk címerét emelhessem magasba.
Petró Árpád: A Híd
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
