Petró Árpád: Füreden
Áprilisi napsütés a füredi parton
Ölelő gondossággal bontogat szirmokat.
Kertészek ágyásokat ápolnak a strandon,
A szellő még hűvös, lombokat simogat.
Reggeli sétámon gondolatok fejemben,
Hazavisznek hozzád képzelet szárnyain.
Festménybe illő tulipánok kehelyben,
Elmélázok csendben a parkok szobrain.
A horizont belenő a smaragd messzeségbe,
Borzolja a nádat a tavasz szélfodrásza.
Hiányzik kezednek bársonyos érintése,
Ujjaink összekulcsolt, nyugtató biztonsága.
Számolom az órák vontatott perceit,
Tolnám a napnak lomha szekerét,
Csak élvezhessem csókodnak bódító ízeit,
Homlokomon érzem a Teremtő tenyerét.
Vajon hol lehetsz, gondolsz-e néha rám,
Plántáltam-e nyomot sejtelmes vágyaidba?
A szerelem tüzét szívedben gyújtanám,
Beosonnék csendben titkos álmaidba.
Mint őrült, zakatol szívem mellkasomban,
Tavasznak varázsa átmossa ereim.
Szívesen fürödnék bódító illatodban,
Csak rólad szólnak szerelmes dalaim.
Rajongó ifjúság tombol vén szívemben,
Rohannék hozzád öntudatlan ölelésre.
Ragyogjon a tavasz csodaszép színekben,
Madarak daloljanak szívemnek ütemére!
Terítenék eléd szirmokból szőnyeget,
Selymes érintésük cirógassa lépteid.
Tavaszi fuvallattal szárítanám könnyedet,
Forró ajkakkal csókolnám szemeid.
Az égbolt kékjéből tépnék takarót,
Betakarnám vele gyenge testedet.
Angyalok hangjával énekelnék altatót,
Lelkem tüzével melengetném lelkedet.
Petró Árpád: Füreden
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
