Petró Árpád: Gondolj rám
Ne akkor gondolj rám, ha múlt válik a mából,
és szürke idegenek gúnyosan hordják szét
boldogságunk leomlott bástyáinak kövét.
Amikor felperzselt hidak tövébe roskadva,
reszkető kézzel elsóhajtott imákba
esdeklőn beleszövöd nevem hiába!
Ne akkor gondolj rám, ha lángoló pirkadatra
álmatlan éjjelek láza ostobán nevetve
néz vissza vörösre kisírt szemedbe.
Amikor a nyomasztó emlékek súlya
elmetébolyodva húzza rád
a magány kényszerzubbonyát.
Könyörgöm, most gondolj rám!
Míg nincs tegnap a csodálatos mából,
míg izzik a szívem a perzselő vágytól
és ocsúdik lelkem csókod mámorából.
Petró Árpád: Gondolj rám
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
