Sájtli Márk: Aranyarc
Zavarba jött csillagok gyúlnak a szem öblén,
Gyöngy-inogás lappang benn,
Távol minden légörvény,
Tán a szél fúj, s a súly vacog,
Álmos gerendákat ácsolnak fent a csillagok,
S mily különös e rácsos, zendült ég,
Mily kihűlt pára,
Egyedül csak szemed ég,
Talán nem vagyok árva,
Rózsatest imbolyog bágyadt szemem határán,
Egy arc, mi sosem vicsorog,
Légző testű, élő márvány,
A hold odébb fordul,
Halkan gyúr vánkosán egyet,
Az éjben kihűlt harang kondul,
Álomba zuhan minden gyermek,
S csak egy arc dereng,
Angyalszimat szállja meg a lelkem,
Körötted szirmos szavam cselleng,
Egymásba borulunk… aranyarcú kedvesem.
Sájtli Márk: Aranyarc
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
