Somogyi Gábor: (Szerelmedvoltam)Talán
A pokolba zuhantam térdelve és félve.
Eltűnt előlem az Istenek fénye.
Lezuhantam, s közben csak féltem.
Hogy történt ez, magamtól kérdem.
Egy helyben ülve, előre nézve.
Nevedet végleg magamba vésve.
Gondoltam picit rád, majd kicsit ránk.
S arra, hogy ez nem több, mint egy rák.
De egy nap felkeltem.
S már nem féltem.
Mosolyogva előreléptem.
S nevettem, hogy mégsem lett végem.
Boldog voltam, mint egy új gyermek.
A gondok már elém jöhetnek!
Mert legyőzöm, hisz már újra élek.
És már nem zavarnak azok az évek.
De én, hülye, újra szerelmes lettem.
De érzésemet magasba emeltem.
Annyira, hogy szememtől elrejtsem.
Mert rettegek, hogy ezt újra kezdjem.
Elértünk a jelenkorba.
A szívem becsomagolva.
Neked adnám, kis tulipán.
Bárcsak összeadna a Vatikán.
Csak egy szóra vágyok tőled.
És, hogy szívemet átöleld.
Gyönyörű kis szemed rám néz…
Ez engem mindig megidéz.
Arcod, akár egy festmény.
Egy gyönyörű eredmény.
Hangod, mint egy angyali ének.
Te adsz értelmet, ennek a levélnek.
Somogyi Gábor: (Szerelmedvoltam)Talán
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
