Szabó Edit: Mert néha félek
Estéli tópartján napsugár visszatekint,
kék égnek aljáról még szerelmeseknek int.
Forró csóknak íze simul szívük mélyére,
álomszép az életük, sose érjen véget!
Ne legyen fájdalom, hajtsd fejed a vállamra,
szerelmes szívem neked én örökre adtam.
Ne félj, én kedvesem, boldogság lesz mivelünk,
együtt erősek vagyunk, soha nem szenvedünk.
Mert néha félhetünk, szemünk mindig nyitva lesz,
múltnak árnyai szállnak, a bánatot hagyd el,
„Ilyenkor légy velem, s engedd, hogy Hozzád bújjak!”
Forró testünk heves, biztonságot ad újra!
Szerelmed ne feledd, oltalom életünkben
két karunk ölelése, szólamunk nem üres,
„Ilyenkor légy velem,” ölelésem és csókom
átsegít mindenen, és úgy leszünk boldogok!
Szabó Edit: Mert néha félek
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
