Tóth Laura: Ragaszkodás
Már egy ideje próbállak elengedni nagyon erősen.
Majd megragadom a tollam, és rólad kezdek el írni ösztönösen.
Számomra elképzelhetetlen, hogy másról szóljanak soraim,
De mégis legbelül vágyom arra az emberre,
Aki összeszedi szívem szilánkjait.
Amit Te szórtál szét, s a részeit magaddal vitted.
Remélem, egy idő után újra egyben lesz a szívem.
Fáj, mert sose hívhattalak enyémnek,
Mert mindig volt más, akit Te hívhattál Életednek.
Idővel biztos jobb lesz, s tíz év múlva
Nevetve nézek vissza erre az egészre.
Most mégis úgy fáj, mintha nonstop égne a szívem.
Nem tudom, mi a jó, mit tegyek?
Szeresselek vagy engedjelek el?
Nem kapok semmi égi jelet.
Itt állok, előttem az élet, mégis azt hiszem,
Hogy a holnap már nem jő el.
Meg azt, hogy senkit nem fogok úgy szeretni, mint Téged.
Szerintem ezt hívják első szerelemnek.
Tóth Laura: Ragaszkodás
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
