Vilhelem Margareta: Szerelmemnek
Vén föld, tudod-e hogy törött tengelyed
bal csillagzat alá sodort fergeteggel,
ásom a könnyek kútját tehetetlen
lehet, a világot vak végzet verte meg.
Nincs rendjén, hogy hangunk reszket,
s a szájunk is vérzik, mint a sebek,
nem földön járunk, hanem fenn, egekben,
kettőnk közül egyikünk mindig szenved.
Téged szeretni jussom semmi, semmi,
meghalhatunk, de ott is fogsz szeretni,
add a kezed, mert lehunyt szememben
átkozott lett a kín, s nem enged szeretni.
Reánk szakadhat ég s pokol s ezernyi
bajnak és kínnak keserve. Sehol senki
sem segít most, hogy elvessem egy
gondom, kettőnknek egy sírban a helye.
Elmúlunk. De szerelmünk sosem múlik
szívemből, akkor a számra szálltak szavak,
bizony, azt vártam én, hogy megálljanak,
s igaz alázatként imát mormoljanak.
Vilhelem Margareta: Szerelmemnek
Vissza a főoldalra a szerelemes versekhez
SZERELEM VERSEK
