Tóth Kálmán: Ülünk szépen…

Ülünk szépen egymás mellett,
Ülünk szépen csendesen,
Égre szegzem szememet én.
Te a földre, édesem.

És elrejtjük egymás elől,
El reszkető kezeink,
És a mikor jött a sohaj,
Visszafojtjuk mi megint.

Szivünk dobog, homlokunk ég…
Ah mi vágyó pillanat!
S te azt mondod, lázat érzesz,
Én, – hogy forrón süt a nap.

Hidegséget hazudunk mi,
Én teneked, te nekem:
Félünk… mert már sziveinkben
Olyan nagy a szerelem.